Ha a parlament elfogadja a nemzeti köznevelésiről szóló törvényt, akkor egy időre elfelejthetjük a tudásalapú társadalmat, zárójelbe tehetjük a modern pedagógia eddigi eredményeit. Jön egy olyan hátraarc, melytől azonnal visszaugrunk 60 évet.
Nézzük az elejétől. A választások előtt hallottuk a sok szép ígéretet, majd olvastuk a „Szárny és teher” c. kiadványt, benne vállalható gondolatokat az oktatásról. Az első pofont 2010 decemberében kaptuk. Ekkor szembesültünk azzal, hogy a tárcák szétosztásánál talán nem a legjobb helyre került az oktatás, ekkor jelent meg az első koncepció, melyben már olvashattuk a mostani törvénytervezet szörnyűségeit, például az iskolák visszaállamosítását.
E törvény készítői nem vették figyelembe a szakma véleményét, nem történtek meg a szükséges egyeztetések, nem tartották be a határidőket. A készítők hozzá nem értésével, gyávaságával lehet magyarázni azt a magatartást, amit a törvényt népszerűsítő országjárásaikon (pl. december 6-án, Budakeszin) tapasztaltunk. Ezeken a fórumokon az elhangzottakkal kapcsolatban nem lehetett kérdéseket feltenni. Lehetett ugyan napokkal előtte írásban kérdezni, a budakeszi látogatásuk előtt írtam kérdéseket én is, de azokra vagy egyáltalán nem jött választ, vagy mellébeszéltek, vagy valótlanságokat állítottak a szakértők.
A kormány az ECOSTAT cégtől rendelte meg a Köznevelési Törvénytervezet hatásvizsgálatát. Ebben sok száz iskola bezárásáról, tízezres nagyságrendben pedagóguselbocsájtásról, és a törvény egész társadalomra vonatkozó negatív hatásairól olvashattunk 42 oldalon keresztül. (Jellemző, hogy Hoffmann Rózsa kereszténydemokrata államtitkár asszony még akkor is tagadta e háttértanulmány létezését, amikor aláírása már napokkal előtte rajta volt.)
A törvénytervezetet a szülők, diákok, a szakmai, az érdekvédelmi szervezetek és az ellenzéki pártok mellett a nagyobbik kormánypárt is támadta. Pokorni Zoltán Oktatási Bizottsági elnök folyamatosan bírálta, Pósán Lajos Fideszes szakpolitikus, pedig tárgyalásra alkalmatlannak tartotta. Sajnos Orbán miniszterelnök úr presztízs okokból leállította a Fideszes szakembereket; „… aki a törvényt, ill. Hoffmannt támadja, a kormányt támadja, sőt egyenesen engem.” –mondta. Még így is 334 módosító indítványt nyújtottak be a törvényhez. Apró reménysugár; a közvélemény nem manipulálható. Mai (dec. 15) hír: a politikusok népszerűségi listáján Hoffmann Rózsa bokrosi pontszámmal áll a legutolsó helyen.
November elejétől felgyorsultak az események; több ezer pedagógus tiltakozó aláírását adtuk át az országgyűlésnek, mi ellenzők egymásra találtunk, megalakítottuk a HAT-ot (Hálózat a Tanszabadságért - www.tanszabadsag.hu ), fogadóórákat tartunk a parlament előtt, demonstrációkat szervezünk. Illúziónk azonban nincs, a parlament a tiltakozások ellenére elfogadja a törvényt. Ez a törvény Pátynak sem jó, ha lesz rá lehetőségem, erről - a végleges törvényszöveg ismeretében - a februári számban írok.
Befejezésül az előbb említett Hálózat a Tanszabadságért összegzése: „Ez a törvénytervezet egy merénylet a magyar oktatásügy ellen, az iskolák ellen, a szülők ellen, a pedagógusok ellen, és legfőképpen a gyerekek, a fiatalok, a tanulók ellen. Itt nincs másról szó, mint az egyébként is sérülékeny, a világ fejlett oktatási rendszereihez éppen felzárkózni készülő magyar nevelésügy szétveréséről. Talán nem ez a szándék, de ez lesz az eredmény.”
Ja, igen, a cím. A tervezetnek egyetlen mézesmadzagja volt; a pedagógus életpályamodell, mely béremelést tartalmazott. A baj csak az, hogy Orbán Viktor miniszterelnök úr a parlamentben azt mondta, erre nincs garancia.
Tollner József középiskolai tanár,
önkormányzati képviselő, a PDSZ OV tag, HAT alapító tag
